Kalória Kalkulátor

-tól -ig

Elkészítése:

A túrót villával összetöröm. A hagymát és a paradicsomot apróra vágom, az olíva olajjal együtt hozzákeverem a túróhoz. Sózom, megszórom bazsalikommal. Hûtõbe teszem, picit állni hagyom, hogy az ízek összeérjenek. Pirítósra kenve fogyasztható.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Másképp: õszibarackos csirkemell.

A csirke attól bikinis, hogy a grillezett csirkemellekre a fél-fél õszibarackot egymás mellé ráhelyezzük, majd a tetejére két félbevágott háromszög alakú sajtlapkát olvasztunk.

A csirkemellet mossuk meg és vágjuk vékony szeletekre. Kevés sóval és szétnyomott fokhagymával dörzsöljük be és süssük meg grillezve (tetszõleges módszerrel) 10 perc alatt.

A mell szeletek felét helyezzük szorosan egymás mellé egy tányérra, majd a kettévágott és meghámozott barackokat tegyük rá (ezek lesznek a mellek ;D ). Négyzet alakúra vágott sajtszeletet vágjunk keresztbe ketté, hogy háromszög formát kapjunk és tegyük a barackokra melltartó formában. (Ez lesz a bikinije.)

Dugjuk sütõbe 2 percre, hogy a sajt rámelegedjen, de ne süljün meg, csak lekonyuljon.

Adjunk hozzá petrezselymes krumplit.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A gyümölcsöket megmossuk, felaprítjuk (kis kockákra vágjuk). a szõlõt leszemezzük, a dinnyét kimagozzuk, meghéjazzuk és szintén kockákra vágjuk.

Lehet bármilyen gyümölcsöt használni, ami van, akár kompótot is.

A vizet felforraljuk, belekeverjük a cukrot és a rumaromát, majd a gyümölcsöket megforrázzuk vele.

Hûtve tálaljuk.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A hagymát, répát és zellert megtisztítjuk, majd meghámozzuk és lereszeljük. Lehet robotgéppel is aprítani. A párizsit vékony csíkokra vágjuk és összekeverjük a zöldségekkel.

A majonézt elkeverjük a tejföllel, majd ráöntjük a salátára.

Hidegtál részeként vagy magában fogyasztjuk.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A céklát mossuk meg, majd héjastul kb. fél óra alatt fõzzük meg. Hûtsük meg kicsit, majd gumikesztyût felvéve hámozzuk meg és szeleteljük 1 centis darabokra. a gumikesztyû használata azért javasolt, mert a cékla nagyon megfogja a bõrt és a körmöt is!

Körülbelül 1 liter vizet forraljunk fel, majd ízlés szerint dobjunk bele kevés reszelt tormát, cukrot sót és ecetet. A saláta levét mindig kicsit túl kell ízesíteni, ezért legyen a kelleténél sósabb, édesebb és savanyúbb is, mert a cékla fel fogja venni az ízeket. Ha nem ízesítjük erõsebben, sótlan lesz.

Hagyjuk a levet hûlni.

(Ha el akarjuk tenni, keverjünk bele egy kávéskanál szalicilt is. A szalicilt nem szabad felforralni, ezért mindenképpen le kell venni a tûzrõl. )

Egy nagyobb üvegbe dobáljuk be a szeletelt céklát, majd öntsük rá a levet. HAgyjuk legalább egy napot pihenni, hogy az ízek összeérjenek.

Tároljuk hûtõszekrényben.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Kockázzuk a cukkinit ,paradicsomot v.hagymát,paprikát is.Piros paprikát szórunk rá kicsit sózzuk,pici vizet öntünk pá.Lecsos alapon megfõzzük.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

uborkát lereszeljük hámozás után ,sózzuk állni hagyjuk.tejfölt joghurtot összekeverjük a tejföllel kevés borssal,ráreszeljük a foghagymát elkeverjük.az uborkát kicsavarjuk a levét hozzáadjuk az elkevert fejfülhöz.Hûtõbe tesszük.
zöldséget megpároljuk pároló edényben.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A szalonnát apróra vágom, aranybarnára sütöm. A kisûlt tepertõt félrerakom.
A kisült zsírhoz adok 50 g vajat és 50 g liba- vagy kacsazsírt, majd a kockára vágott vöröshagymát üvegesre pirítom, hozzáadom a tört fokhagymát és a felkockázott májat, 6 percig sütöm, közben hozzáadom a morzsolt fûszereket és a végén a narancshéjat. Majd a még a forró ételhez 4 cent konyakot (elhagyható), és még két percig sütöm.
A tûzrõl levett májat botturmixal pépesítem, a végén sózom, és hozzáadom a félretett tepertõ darabkákat.
Mély, k.b. 3 deciliteres tálkákba adagolom. A maradék vajat és 3 dkg kacszsírt felolvasztok és a óvatosan rátöltöm pástétomra. Legalább 4 órára hûtõbe rakom.
Pirítóssal, salátákkal fogyasztható. Hûtõben 2 hétig is eláll.
Kb 10 adag, 100 g 260 cal
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

elkészítés
Elkészítjük a fõzés nélküli pudingport 4 dl tejjel.
A margarint gépi habverõvel simára keverjük a porcukorral, egyesével hozzáadjuk az egész tojásokat, majd a vaníliás cukrot és a reszelt citromhéjat. A sütõport a liszttel elvegyítjük és a tojásos masszához keverjük.
Ennek a masszának a negyedét különvesszük és kakaóport szitálunk bele.
A sárgán maradt masszát sütõpapírral bélelt tepsibe öntjük (kb 36 x 27 cm-esbe), rákanalzzuk a kakaós masszát és márványozzuk. Ennek a tetejére osszuk el a pudingot és azt is márványozzuk, villa segítségével.
180 fokon kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. A sütõbõl kivéve, még forrón, szórjuk meg bõven kókuszreszelékkel.
Egy adag kalória tartalma: kcal
( recept képpel )

Elkészítése:

Hozzávalók (kb. 3 adag):

10 dkg zabpehely (õrölve)
1 dl zsírszegény tej
1,5 dl víz
2 tojásfehérje
1 tojássárgája
fél adagolókanál vaniliás/csokis fehérjepor
1 ek. kakaópor(cukormentes)
olaj a sütéshez


1. Egy tálba rakjuk a tojást, a (õrölt) zabpelyhet, a tejet, és a vizet. Habverõvel pár másodpercig verjük.
2. Egy teflon serpenyõt nagyon vékonyan kiolajozunk (ecsettel vagy olajpermetezõvel).
3. 1 merõkanálnyi palacsintatésztát merünk a már forró serpenyõbe. Elegyengetjük, amennyire vékonyan tudjuk. Közepes hõmérsékleten mindkét oldalát megsütjük.
4. Még melegen megtöltjük és feltekerjük.

Töltelék: Zsírszegény túró, natur joghurt, vaníliás fehérje és reszelt citromhéj (ízlés szerint édesítõszer) keveréke, fahéj, cukor és tartósítószermentes baracklekvár.

Öntet: 1/2 adagolókanál csokis fehérjepor + 2 ek. natur joghurt

Próbáljátok ki, mert jobb, mint az eredeti, ráadául egészséges is! Isteni finom!!
Egy adag kalória tartalma: kcal
Vissza 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Tovább
Csatlakozz facebook oldalunkhoz!