Kalória Kalkulátor

-tól -ig

Elkészítése:

Keverd össze õket.
Egy adag kalória tartalma: kcal
( recept képpel )

Elkészítése:

A káposztát vágjuk négybe és áztassuk be. A kacsát tisztítsuk meg: mossuk meg és a toll maradványokat távolítsuk el. A fokhagymát vágjuk apróra, keverjük el egy evõkanál olajjal, curryvel, rozmaringgal valamint egy teáskanál sóval.

Daraboljuk fel a kacsát, a mellét vágjuk négybe, az aprólékból fõzzünk egy levest, a többit pedig dörzsöljük be a fûszeres páccal. Tegyük tepsibe és lefedve 200 fokon süssük, míg megpuhul. Ez kb. 2 óra.

Közben a kiáztatott káposzta torzsáját vágjuk ki és vágjuk vékony csíkokra. Egy jókora teáskanál sóval keverjük össze. Egy hagymát vágjunk ketté és szeleteljük fel, majd dobjuk a zsírra, adjuk hozzá a köménymagot és erre tegyük a lesózott laskázott káposztát.

Fedõ alatt kis lángon kezdjük el párolni. A káposzta kb 3/4 óra múlva kezd puhulni, ekkor adjuk hozzá a cukrot és az ecetet. Amikor már majdnem puha (nem esik szét és vannak benne még ropogósabb darabok), akkor vegyük le a fedõt és párologtassuk el el a vizet róla.

A kacsából jó sok zsír kisül, azt félre lehet tenni, jó zsíroskenyérre.

A sültet fél óra pihentetés után tálaljuk. Nagyon finom.
Egy adag kalória tartalma: kcal
( recept képpel )

Elkészítése:

Elõkészítés: A gesztenyepürét olvasszuk ki, a tejszínt hûtsük be és a margarint vegyük elõ lágyulni.
A cukrot daráljuk le, hogy porcukorral dolgozhassunk. Melegítsük elõ a sütõt 190 fokra és egy nagy lapos tepsit béleljünk ki zsírpapírral.

A piskótatészta elkészítése:
A tojásokat válasszuk szét és a sárgákat 6 evõkanál porcukorral keverjük habosra. adjuk hozzá a a sütõport, a kakaóport és a lisztet. A tojásfehérjét verjük kemény habbá és apránként nagyon óvatosan keverjük a masszához.

A tésztát öntsük a tepsibe és folyassuk el egyenletesen. 15 perc alatt süssük készre. Amikor a tészta megsült, borítsuk egy tiszta konyharuhára, húzzuk le róla a zsírpapírt és még melegében tekerjük fel a konyharuhával, hogy a formáját késõbb megtartsa. Tegyük félre kihûlni.

A krém elkészítése:
Az idõközben felolvadt gesztenyemasszát a margarinnal és a maradék porcukorral törjük, majd keverjük sima krémmé. Adjunk hozzá egy-két csepp rumaromát, majd verjük fel a tejszínt és óvatosan azzal is keverjük össze.

A piskótalapot tekerjük ki és kenjük meg a krém 2/3-ad részével, majd tekerjük fel. A maradék krémet kenõ lapáttal oszlassuk el egyenletesen a tekercs külsején, majd tegyük néhány órára hûtõbe.

Amikor megszilárdult a krém, akkor lehet éles késsel felszeletelni.

Készen vásárolt piskótalapból akár a gyermekek is elkészíthetik anyák napjára. Nagyon finom meglepetés lesz.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Ezt eheted csak 3 napig!!!
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

csináájjjaad
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Megcsinálod
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Bepanírozod majd kisütöd
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A gyümölcsöket felaprítod majd összekevered.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A zsemlét ketté vágod, megkened margarinnal, majd kolbászt raksz bele, vérül beleszeleteled a zöldségeket.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Apróra vágjuk a padlizsánt és a sárgarépát, felkarikázzuk a virslit, és az egészet együtt az olajon egy serpenyõben lefedve lassú tûzön összefõzzük. Ízesítésnek 2 evõkanál vegetát, egy evõkanál borsot, egy kis oregánót és kakukkfüvet teszünk hozzá.
Egy adag kalória tartalma: kcal
Vissza 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 Tovább
Csatlakozz facebook oldalunkhoz!