Kalória Kalkulátor

-tól -ig
Keresés
Név, cím, leírás
+ További/Egyéb szűrőfeltétel hozzáadása
Kattintson ide az adatok elküldéséhez!

Elkészítése:

Az apróra vágott hagymát üvegesre párolom, majd a kockára vágott pulykacombot rárakom és elkezdem kifehéríteni. Amikor Már majdnem fehér, rárakom a borsot és a tárkonyból egy evõkanálnyit, valamint két evõkanálnyi (32 gramm) mustárt és kicsit sózom. Amikor már teljesen kifehéredett a hús, és már majdnem pirul, akkor felöntöm 1-2 dl vízzel, és ezzel fõzöm 10-15 percig úgy, hogy rotyogjon. Majd beledobom az aprított zöldségeket, borsót is és felöntöm kb 1,5 liter vízzel , belerakom a leveskockát (zöldség vagy húsleves kocka). Ezt követõen ötven percig rotyogva fõzöm. Amikor lejár az ötven perc, akkor egy karika citromot dobok bele és elkezdem jól felforralni. Amíg felforr kikeverem simára a tejszínt egy kávéskanál tárkonnyal, 1 evõkanál mustárral, 20g liszttel, és a levesbõl apránként levet merítek a tejszínes keverékhez és folyamatosan simára keverem. Amikor már kellõen híg, akkor beleöntöm a levesbe, elkeverem és újraforralom. Az újraforrástól 5-10 percig fõzöm. Amikor kész van, utána kb 10-15 perccel késõbb a citromkarikát kiveszem.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A hagymát és a póréhagymát kerek szeletekre vágjuk, és a vaj felén enyhén megpirítjuk. Felöntjük a vízzel, hozzáadjuk a sót és a leveskockát, majd kb 20 percig fõzzük. Amikor illatozik, a maradék vajból és a lisztbõl zsemle színû rántást készítünk és berántjuk vele a levest.

Közben a zsemlét felszeleteljük és a sütõben egy lapon 200 fokon megpirítjuk. A sütõt ne zárjuk még le. A levest egy hõálló tálba (jénai) tesszük és a tetejére rakjuk a pirított kenyér szeleteket. A sajtot lereszeljük és megszórjuk vele.

Visszatesszük a sütõbe és a sajtot megpirítjuk a tetején. Nehéz kiszedni, így ha van több kisebb hõálló tányérod abba rakd adagonként és úgy pirítsd!
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Lereszelem a sajtot(sajtreszelõ) és a parizert(káposztareszelõ. Kinyújtjuk a leveles tésztát és 12 db téglalap alakra vágom.

Megkenem a pizzakrémmel, ráteszem a parizert és a sajtot, megszórom oregánóval. A tészta szélét megkenem a felvert tojással és összehajtom. Jól összenyomkodom a széleit, majd sütõpapírral bélelt tepsibe rakom õket.
Végül a maradék tojással megkenem.

10 perc alatt, 180 fokon aranybarnára sütöm.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A káposztát kiáztatjuk és csíkokra vágjuk. ( A felsõ leveleket leszedjük, ketté hasítjuk, kicsumázzuk és enyhén ferdén szeleteljük kb 1/2-1 cm-es csíkokra. )

A szalonnát apróra vágjuk és egy nagyobb méretû lábasban a zsírját kiolvasztjuk. A hagymát és fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk és a szalonnára dobjuk, majd megpároljuk. Erre tesszük az aprított káposztát és felengedjük annyi vízzel amennyi éppenhogy ellepi (kb. 1 liter).

Hozzáadjuk a borsikafüvet, köménymagot, a pirospaprikát, a borsot és a sót, majd puhára fõzzük a káposztát. Amikor jónak néz ki, egy evõkanál zsíron a liszttel világos rántást készítünk és berántjuk, majd a tejfölt is belekeverjük és megrottyantjuk.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Egy tûzálló tálat olajjal kikenünk. A virslit karikára vágjuk, és felhevített olajban megfuttatjuk.
Hozzátesszük a már elõzõleg kisebb darabokra vágott és megfõzött babot, megsózzuk, borsozzuk, apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük.
Felhalmozzuk a tûzálló tálban. A tojást külön edényben elkeverjük a tejföllel, sózzuk, borsozzuk és ráöntjük a babra.
Tetejét megszórjuk a reszelt sajttal, és középmeleg sütõben szép pirosra sütjük.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Sokan nem tudják, de a szõlõbõl is lehet dzsemet, zselét fõzni. A fekete szõlõ lekvár íze kifejezetten pikáns-savanykás, állaga sokkal hígabb, mint mondjuk egy szilva lekváré és akár 3 évig is eláll tartósítószer hozzáadása nélkül is.

A fekete szõlõbõl a lekvárt november környékén érdemes elkészíteni, amikor a szemek már kellõen becukrosodtak. A hozzávalókban megadott 1:1 arányú cukrozással és dupla pektinnel fõzve kell a sok folyadékot tartalmazó gyümölcsöket eltenni.

Én személy szerint cukrozok és nem használok tartósítószereket, mert tartósítóval nem áll el olyan sokáig a dzsem, mint a hagyományos technikákkal.

Elkészítése:
A fürtöket áztassuk vízbe negyed órára, hogy a pókok és egyebek kimeneküljenek. Majd a szõlõszemeket húzzuk le a fürtökrõl és dobjuk egy lábasba. Nyomkodjuk meg õket, hogy a levük kijöjjön és felforrásig hevítsük a levet. Öntsük turmixgépbe és pörgessük néhány pillanatig. Tényleg rövid ideig, mert a magok összetörnek és az nem kell bele.

A masszát egy szûrõn szûrjük át, kicsit segítve egy fakanállal, majd tegyük vissza a tûzhelyre és öntsük bele a cukrot és pektint. Kevergessük ösze. Az arányok: ~30% hulladék lesz belõle, ezért elegendõ 70 deka cukor.

Forrás után kb. 5 percig fõzzük, majd tiszta üvegekbe töltjük, amelyeket jól lezárunk és fejjel lefele fordítunk 10 percre. Az üvegekbe töltésnél használjunk rozsdamentes acél merõkanalat a tartósság érdekében, a befõttes üveg alá pedig tegyünk egy tányért, hogy ne legyen az egész tûzhely lila.

10 perc fejre állítás után fordítsuk vissza az üvegeket a talpukra és hagyjuk a lekvárt kihûlni.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A gyümölcskenyeret bármilyen gyümölcsös összeállításban el lehet készíteni, nekem most volt itthon egész kókusz, így azt kockáztam bele egy kis almával kombinálva.

Ha aszalt gyümölccsel dolgozunk, azt célszerû elõre beáztatni vízben vagy cukrozott rumaromázott vízben, hogy kicsit megpuhuljon.

A lisztet, sót, cukrot, sütõport (vagyis a száraz hozzávalókat) keverjük össze egy tálban. A margarint olvasszuk fel például mikróban, majd öntsük a lisztkeverékhez. Tegyük bele a tojásokat, kevés tejet, a rumaromát a felkockázott kókuszt, és szintén apróra vágott almát. A csokoládét is farigcsáljuk kis darabkákra és azt is dobjuk bele.

Alaposan keverjük össze a masszát és egy sütõpapírral kibélelt és olajjal kikent tepsibe öntsük bele, majd egyengessük el. Természetes lehet kenyér formába is tölteni, de azt olajozzuk és lisztezzük a bélelés helyett.

Elõmelegített 180 fokos sütõben süssük kb. 40 percig vagy amíg megszúráskor már nem ragad a villára.

Egy kis hülés után célszerû felvágni, illetve meg lehet szórni a tetejét porcukorral.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A száraz sárgaborsót alaposan és többször mossuk át. Addig ismételjük, amíg a víz már nem annyira fehér. Be szokták áztatni fõzés elõtt, de én nem szoktam, mert nagyon kellemetlen úgy a szaga. Beáztatás nélkül is gyorsan megpuhul, de rá lehet segíteni turmix-szal, kézi mixerrel, vagy egyszerû szûrõvel és fakanállal.

Tegyük fel fõni a megmosott borsót kb. másfél - kétszeres vízben, adjuk hozzá a sót, a pirospaprikát és a füstölt kockát.

A hagymát és a fokhagymát tisztítsuk meg és vágjuk apróra, majd dobjuk a fazékba. A sárgaborsó negyed óra múlva el kezd dagadni, nézzük meg meddig ér rajta a víz. Ha nem szívta fel ennyi idõ alatt, akkor valószínûleg elegendõ lesz hozzá ez a vízmennyiség, ha kevésnek tûnik pótoljuk.

Amikor elkezd kenõdni, fõzzük még negyed órát, majd szûrõn fakanál segítségével nyomjuk át, hogy pürét kapjunk. Serpenyõben melegítsük meg az olajat és egy evõkanál liszttel készítsünk világos rántást és rántsuk be a fõzeléket.

Bele lehet fõzni bármilyen füstölt húst, de akkor felesleges az ízesítõ kocka, és vigyázni kell a sóval.
A sárgaborsó fõzelék már önmagában is borzasztóan laktató, ezért nem muszáj hozzá feltétet enni.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Egyik gyerekkori kedvencem az alma-turmix után. A banán-turmix olyan tömény, hogy simán kitesz egy kisebb étkezést, így lehetõleg ne fõétkezés után fogyasszuk, hanem például uzsonnára.

Egészen egyszerûen öntsük a fél liter tejet a turmixba, adjunk hozzá egy kis cukrot ( ha a banán nem barnul még hanem rendes sárga színû ), a kettétört banánt és turmixoljuk össze, míg habos nem lesz. Barnuló nagyon édes banánhoz nem kell pluszban kristálycukor, mert émelyítõ lesz az íze.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A lisztet, a 7 deka cukrot, vaníliás cukrot és a sütõport összekeverjük, majd a margarinnal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a két tojást és alaposan összegyúrjuk, majd betesszük 10 percre a hûtõbe pihenni a tésztát.

Gyújtsuk be a sütõt, hogy elõmelegedjen 190 fokra, közben pedig mossuk és hámozzuk meg az almákat, majd reszeljük le õket. A reszelt almához adjunk kb. 15 deka cukrot, a fahéjat, két teáskanál kukorica keményítõt és a zsemlemorzsát. Az alma levet fog ereszteni, ezért lehet, hogy kell még hozzá morzsa. A keményítõtõl pedig kicsit szilárdabb lesz a töltelék, nem fog annyira szétesni.

A tésztát vegyük ki a hûtõbõl és felezzük el. Nyújtsuk mindkét felet pont akkorára, mint a tepsink, majd meglisztezve tegyük félre.

Közben a tepsit béleljünk zsírpapírral, amelyet megkenünk egy kis olajjal. Fektessük bele óvatosan az egyik tésztalapot, majd egyenletesen borítsuk rá és egyengessük el az alma tölteléket. Borítsuk be a tészta másik felével és süssük 35-40 percig.

Amikor villával megszúrva már nem ragad, ki lehet venni, a pite megsült. Pár perc pihentetés után szórjuk meg porcukorral, majd éles késsel vágjuk fel. Ha a tetejét nem cukrozva szereted, egy felvert tojással kell megkenni a sütõbe helyezés elõtt, akkor szép fényes lesz.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A fiatal marha húsát mossuk meg és a hosszanti izomrostokra merõleges irányban szeleteljük fel ujjnyi vastag szeletekre. Az inakat és a zsírrétegeket a marháról nem kell eltávolítani. Tegyük fel fõni egy nagy fazékban azonnal, még a zöldségek elõtt hogy idõt nyerjünk, mert a marhát sokáig kell fõzni.

Mossuk és pucoljuk meg a répát, fehérrépát, zellergumót és szeleteljük fel. A hagymát is tisztítsuk meg, vágjuk le a végeit és egészben dobjuk a levesbe a zöldségekkel együtt. Sózzuk meg és dobjunk bele néhány egész borsot.

Fõzés közben idõnként ellenõrizzük a vízmennyiséget és ha szükséges pótoljuk ami elpárolgott.

Kb 2,5 óra elteltével meg lehet kukkantani, puha-e már a hús, és oda lehet tenni fõni a tésztát.

A levesbe fõtt húsból lehet készíteni a második fogást, a zöldségekbõl pedig a vadas marhahús szószát lehetne.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

1 tojást szétválasztva a sárgáját elkeverjük 100g folyósított margarinnal 100g kristálycukorral és 10g (kis csomag) vaníliás cukorral.
Másik tálban összekeverünk 350g búza finomlisztet, 60g kakaóport, 10g (kis csomag) sütõport, mokkás kanálnyi sót.
A lisztet, a tojásos-margarint-satöbit és a 2,5dl tejet felváltva egymáshoz adva csomómentesre keverjük. Hozzá keverjük egy citrom reszelt héját. Laza állagú tésztát kell kapnunk. A tésztához óvatosan hozzákeverjük a tojás keményre vert fehérjéét. Ha túl sûrû a tészta, akkor tej óvatos hozzáadásával lehet lazítani. Graham liszt esetén 2,5dl helyett 5dl tej szükséges.
A tésztamasszát margarinnal kikent, belisztezett tepsibe öntjük.
Elektromos sütõben 30perc kell neki alsó-felsõ fûtésen, légkeverés nélkül, 150C°-on. Ha száraz fogpiszkát szúrunk a tésztába és nem lesz nedves, akkor a belseje is átsült.
Miután kihûlt, tepsibõl kiszedve vízszintesen kettévágjuk, ízlés szerinti lekvárral az alsó réteget megkenjük, tetejét visszatesszük. Tetszés szerint porcukorral lehet szórni.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A képen nem látszik, de a két ízû puding réteg közt még pár szelet banán is megbújik.

Két fajta ízesítésû és színû pudingot fõzzünk meg 3-3 evõkanál cukorral. (Vagy lehet édesítõszert is használni, de ehhez csak mellékíz mentes jó. A pudingokban nagyon kiérzõdik a szaharin.)

Elõször az egyik színû pudingot osszuk el a pohárkákban, szeleteljünk rá banánt, majd a másikat is osszuk el egyenlõen.

A csokit reszeljük le, és egy teáskanállal alakítsuk ki a szívecske formát a szóráskor. Ezt úgy a legkönnyebb, ha a szív felsõ görbe részétõl kezdünk szórni, majd merõleges irányban a másik görbe résztõl is az alja felé haladunk. Így ki fog csúcsosodni a szívecske alja :)
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A húst megmosom, csíkokra vágom. A zöldségeket, pucolom,mosom, darabolom. A wokban az olajat felhevítem. Közben a brokkoli rózsákat enyhén sós vízbe félig megfõzöm.
A póréhagymát, fokhagymát kicsit átsütöm, majd beleteszem a pulykamellcsíkokat. Kifehéredésig sütöm, majd lefedve még néhány percig párolom. Beleteszem a felkarikázott sárgarépát, fûszerezem sóval, borssal, s majdnem készre párolpm. Beleteszem a leszûrt brokkolit, s készre párolom.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A tejet egy edényben melegítsük meg, tegyünk bele egy teáskanál cukrot és keverjük bele az élesztõt. Meleg helyen hagyjuk felfutni. Közben a Lisztet a sóval keverjük össze, a margarint melegítsük meg és adjuk a liszthez. Öntsük bele a felfuttatott élesztõs tejet is és adjuk hozzá a tejfölt.

Dagasszuk alaposan össze a tésztát, majd lefedve huzat mentes helyen fél-háromnegyed órán át kelesszük. Közben vegyük elõ a sajtot és a töpörtyût és hagyjuk mindkettõt melegedni. A sajtot reszeljük le.

Ha nem töpörtyûkrémet hanem töpörtyût használunk, akkor azt le kell darálni, de húsdarálón nem egyszer hanem kétszer vagy robotgéppel, hogy krémes legyen.

amikor a tészta megkelt, osszuk két részre. Az egyik felét tegyük félre, a ,ásikat lisztezett deszkán nyújtsuk egy ujjnyira és kenjük meg töpörtyûkrémmel. Dagasztó mozdulatokkal dolgozzuk bele a töpörtyût, majd egy meglisztezett kis pohárral szújuk ki a pogácsákat.

Melegítsük elõ a sütõt, és egy sütõpapírral béleljünk ki egy lapos tepsit, majd a pogácsákat kockásra bevagdosva ppakoljuk nem túl szorosan a sütõlapra. A tojást verjük fel kissé és a pogácsák tetejét kenjük meg vele.

20-25 perc alatt 200 fokos sütõben süssük meg õket.

Idõközben elõvehetjük a tészta másik felét is és hasonlóképpen járunk el a sajtos felével is mint a töpörtyûssel. A sajt 2/3-ad részét az ujjnyira nyújtott tésztán eloszlatjuk, majd dagasztó mozdulatokkal beledolgozzuk.

Lisztezett pohárral kiszúrjuk a pogácsákat, és amikor kivettük az elõzõ megsült adagot, ezeket is felpakoljuk a sütõlapra. Megkenjük a tetejüket tojással és a maradék sajtot rácsippentgetve elosztjuk köztük egyenletesen.

20-25 perc sütés után a sajt szép piros lesz a tetején.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A káposztának hegyes késsel kivágjuk a torzsáját, mintha dinnyét lékelnénk . A káposztafejet így egyben belehelyezzük egy lábosba , felöntjük vízzel, sóval, ecettel és köménnyel fûszerezzük, majd feltesszük abálni (lassú tûzön fõzzük 20 percig). Fõzés közben egy villa segítségével lassan leszedegetjük a külsõ káposzta leveleket ami a forralás közben leválik. Így lesz kb. 12-16 levelünk. A káposzta belsejét csak félig fõzzük meg mert majd laskára vágva használjuk fel.

A hajdinát egy lábosban feltesszük fõzni kb. kétszeres vízzel, kevés sóval és natur vegetával. Lassú tûzön néha ellenõrizzük a víztartalmat és kb. 20 perc alatt puhára fûzzük, hogy elfõje a levét.

A darált húst összekeverjük nagyon apróra vágott hagymával, fokhagymával , az apróra vágott pulykasonkával . A masszát beízesítjük egy kis paprikakrémmel, petrezselyem zölddel, sóval és borssal és pirospaprikával. (Tipp: füstölt , darált pirospaprikával még pikánsabb íze lesz - Culinarisban kapható)
Belekeverjük a fõtt hajdinát és kész is a töltelék. Én nem szoktam tojást keverni a darált hús keverékbe, mert szerintem attól lesz túl kemény a töltelék

Egy nagyobb lábos aljára terítünk egy kis laskára vágott félig fõtt káposztát. A káposzta levelek kemény torzsás eres részét kivágjuk és egy-egy maroknyi darált húsos keveréket töltünk bele. A göngyölt káposztákat szorosan egymás mellé helyezzük a lábosba, majd a tetejére ismét teszünk a szeletelt káposztából.
Egy egész paradicsomot felszeleteljük és a töltelék tetejére terítjük (elhagyható, csak jól illik hozzá a sûrített paradicsom mellé egy kis friss paradicsom is). Felöntjük vízzel, hogy éppen csak ellepje és közben a tetejére halmozzuk a sûrített paradicsomot, a babérlevelet, a kakukkfüvet és a zsályát.
Kb. 40 percig fõzzük, hogy a káposzta tovább puhuljon és a darált töltelék átvegye a káposztás lé ízét.
Ha elkészült akkor zsírszegény tejföllel tálaljuk és talán egy kis csípõs paprikával, mert az édeskés káposztához remekül illik a csípõs.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A krumplit hámozzuk meg, majd vágjuk kockákra és tegyük fel a sóval és babérlevéllel annyi vízben fõni, ami ellepi.

Körülbelül 3/4 óra alatt a krumpli megpuhul, ekkor 2 evõkanál olajból és egy evõkanál lisztbõl készítsünk hozzá zsemleszínû (világos) rántást és rántsuk be vele. Rotyogtassuk még egy kicsit, amíg olyan nem lesz, mint a tapétaragasztó :) (de tényleg), majd adjuk hozzá a tejfült és savanítsuk meg kissé az ecettel.

Valamilyen húsos feltéttel tálaljuk.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

A karfiol leveleit vágjuk le, majd szedjük rózsáira és fõzzük elõ 5 perc alatt, hogy puhább legyen.

Közben a tejfölt, a tejet, a sót és a tojást keverjük össze, majd óvatosan adagoljuk hozzá a lisztet, hogy csomómentes legyen. Sûrû masszát kell kapjunk. A masszához adjunk fokhagymaport (nem sósat) vagy zúzott fokhagymát és egy-két evõkanál zsemlemorzsával sûrítsünk még rajta ha nagyon folyna.

Egy kisebb tepsi alját kenjük meg olíva olajjal, majd szórjuk meg zsemlemorzsával vékony rétegben. Az elõfõzött karfiolt csepegtessük le és egyenletes elosztásban tegyük a tepsibe. A kolbászokat szeleteljük fel és szórjuk a karfiolra, majd az egészet öntsük le mindenhol a tejes masszával.

A tetejét szórjuk meg még zsemlemorzsával, hogy a kolbász zsiradékját felszívja.

Szerintem virslivel tanácsosabb elkészíteni, mert nekem elég zsíros lett, de kolbász volt itthon :) , így abból készítettem.
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Ehhez a recepthez kell valamilyen alakzatot formáló muffin sütõ forma, de nem kell sütni, csak a forma kialakításához lehet használni.

A kekszet és a cukrot daráljuk le, keverjük össze, majd a vaníliáscukrot vagy aromát is adjuk hozzá.

A margarint olvasszuk fel és öntsük a keksz keverékhez. A banánt is nyomkodjuk el vele. Érzés szerint higítsuk tejjel, vagy adjunk még hozzá kekszet!

A formában béleljük ki a maci formákat a keksz masszával, de úgy, hogy a közepében luk maradjon, ide kerül a lekvár, majd a tetejére (ami az alja lesz), kerül még egy réteg ami lezárja a tölteléket.

Tehát töltsük meg a lukakat lekvárral, majd fedjük le egy réteg masszával és tegyük a fagyasztóba! A fagyasztás lényege az, hogy a margarin nagyon megkeményedjen, hogy majd ki lehessen egyben venni!

Fél-egy óra fagyasztás után vegyük elõ a macikat és a gáz felett a forma alját pár másodperc alatt forrósítsuk jól meg (edényfogóval fogva). Amikor a margarin a maci elején megolvad (ahol a formához ér), de az egész még kemény, egy kés segítségével óvatosan emeljük-csusszantsuk ki a formából.

Lehetõség szerint ha van otthon csoki, vonjuk be vele mert sokkal szebb lesz!
Egy adag kalória tartalma: kcal

Elkészítése:

Elõkészítés: vegyük elõ a margarint a hûtõbõl, hogy lágyuljon, a cukrot daráljuk le, hogy porcukorral dolgozhassunk.

A tojásokat mossuk meg és válasszuk el a sárgáját a fehérjétõl. A sárgáját a 3 evõkanál cukorral keverjük habosra, adjuk hozzá a csipet sót, sütõport és egy zacskó vaníliás cukrot. A lisztet és a keményítõt is a tojássárgás keverékhez kell apránként adagolni. Elég
sûrû lesz.

Melegítsük elõ a sütõt 190 fokra és egy nagy méretû lapos tepsit béleljünk sütõpapírral. Azért így szoktam sütni, mert nekem az alja mindig lekap, de a finoman rátapadó papír lehúzza azt.

Célszerû nagy tepsit használni, hogy a tészta minél vékonyabb, de nagyobb felületû legyen, ha nincs több formánk, hogy aztán szét lehessen vágni.

A tojásfehérjéket verjük kemény habbá, majd apránként adagolva elõször néhány evõkaanálnyit keverjünk a lisztes keverékhez, majd amikor az már keverhetõ, óvatosan csak épphogy megforgatva adjuk hozzá a többi fehérjét nehogy a hab összetörjön.

Öntsük egyenletesen a tepsibe, rázogassuk meg, hogy egyenletes legyen, majd süssük kb. 15 percet. amikor a tészta megszilárdult, vegyük ki a sütõbõl és egy konyharuhára borítsuk ki. Húzzuk le a papírt a talpáról és hagyjuk kihûlni.

Közben el lehet készíteni a kakaós krémet. A margarin már meglágyult, úgyhogy dobjuk robotgépbe, vagy kézzel keverjük kissé habosra. Adjuk hozzá az öt kanál cukrot, a másik vaníliát és a kakaóport. Keverjük egyenletes masszává, majd tegyük kicsit a hûtõbe.

10-15 perc alatt kihûl, és addigra a piskótánk is kihûl. A tésztát vágjuk két nagy egyforma méretû szeletre. Fektessük a szeleteket egymásra és igazítsuk meg a széleket egy késsel.

Vegyük elõ a kakaókrémet és az egyik lapot a krém 2/3 részével kenjük be egyenletesen, majd fektessük rá a másik lapot. Arra kenjük a többi krémet, majd tegyük vissza megint a hûtõbe.

Kb. 10 deka fekete bevonó csokit melegítsünk fel vagy forró vízfürdõben vagy teflonos serpenyõben ici-pici lángon, és adjunk hozzá egy evõkanál olajat, hogy lágyabb legyen. A csokira nagyon kell vigyázni, mert könnyen megéghet, ne hevítsük túl semmiképp!

A hûtõbõl elõvett hideg tortára öntsük rá, majd oszlassuk el egyenletesen és ismét hûtõbe kell tenni.

5 perc alatt megkeményszik a csoki, ekkor tüzes késsel vágjuk bele a csokiba a szeletelési vonalakat és az mentén szeleteljük fel.
Egy adag kalória tartalma: kcal
Vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Tovább
Ha hasznosnak találtad vagy tetszett, kérlek oszd meg!
Csatlakozz facebook oldalunkhoz!